Banánkeksz - Csokoládéval és vörösáfonyával

Szeretem a gyors és egyszerű édességeket. Főleg, hogyha az egész maximum 30 perc alatt kész, és már lehet is enni belőle. Na ez a keksz pont ilyen. A bekutyulástól kezdve, a kiadagoláson át, a sütésig, majd az elfogyasztásig pontosan fél óra telik el. Mi ez, ha nem az extra gyorsan édességet, de most azonnal kategória?

Szépen lassan megyünk bele az egyre komolyabb őszbe, és előkerülnek azok a gyümölcsök, amiket tipikusan ebben a szezonban fogyasztunk a legtöbbet. Alma, narancs, mandarin, és persze a banán. Az almával mindig úgy vagyunk, hogy egy láda a hűtőben ilyenkor mindig tele van, bár idén még sajnos nem sikerült rátalálnunk a megfelelő golden almára. Igazából szinte mindegyik fajtáját szívesen fogyasztjuk ennek a gyümölcsnek, de az évek során kiforrt bennünk az, hogy a golden alma az, amit a leginkább és legszívesebben eszünk meg.


Narancsot ritkábban (a grapefruit nagyságú az, ami a legfinomabb), mandarint azért egy kicsit többet szoktunk venni. Előbbit nagy részben süteményekbe használjuk fel, utóbbit pedig inkább magában fogyasztjuk szívesen. A narancshoz lesz egy sütőtökös/narancsos pitém, ami nagyon krémes kis finomság. Viszont ehhez még kicsit hűvösebb idő kell, mert az összhatás akkor a legnagyszerűbb.


A banán pedig, hát az bárhogyan. Szoktam vacsorára turmixnak elkészíteni, simán nyersen is nagyon szeretem, de a legjobb most ez az új szerelem, még pedig a banánkeksz - Mikor ezt a posztot írtam, akkor még nem tudtam, hogy a hideg vaníliás banánkrémleves überelni fogja ezt a kekszet, de jelentem, abszolút fantasztikus (ugye a mai napon láthattátok ezt instagram sztoriban). - vörösáfonyával és étcsokoládéval párosítva. Ennek pedig van cukrosabb verziója is, ami pedig vörösáfonya nélkül készül ugyan, de helyette van benne nutella. Annak csak a nyers változatát tudtam megörökíteni, mivel vendégeknek készült, és rögtön el lett kapkodva.

A színe csakis azért rózsaszín, mivel muszáj voltam kipróbálni a színező pasztámat, mielőtt torta készítéséhez használom.

Hozzávalók (12 db kekszhez):

  • 2 banán
  • 8-10 dkg cukor
  • 12,5 dkg Rama
  • 1 citrom leve vagy 2 ek. citromlé
  • 1 kk. fahéj
  • 10 dkg aszalt vörösáfonya
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1/2 cs. sütőpor

Elkészítés:
  • A banánokat villával pépesre törjük. hozzáadjuk az olvasztott rama margarint, a citrom levét, és elkeverjük. Ezekután mehet bele a cukor, a fahéj, a liszt és a sütőpor. Kikeverjük és kész a tésztánk. A csokoládét apróra törjük/vágjuk, majd az aszalt vörösáfonyával együtt a masszához adjuk. Alaposan elkeverjük, és sütőpapírra adagoljuk vizes evőkanál segítségével. A sütőt előmelegítjük 180 fokra, majd 10-12 percig sütjük légkeveréses fokozaton. Vigyázzatok vele, hiszen nagyon gyorsan sül, folyamatosan figyelni kell, mivel könnyen odakap az alja. Ha megsültek a kekszek, kissé hagyjuk pihenni, majd langyosan egy pohár tej/kakaó kíséretében elfogyasszuk. 

Tökéletes választás lehet egy reggelire vagy vacsorára, de akár egy tízórai vagy uzsonna megfelelő kiegészítője is lehet. Kívül ropogós, belül nagyon puha ez a finomság. Tipikus őszi gyors süti. 

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 


Szeretitek a banános süteményeket? 

Szoktatok kekszeket sütni?

Van valamilyen bevált keksz receptetek?


Ölelés,

Ilus

1 megjegyzés:

  1. Viszonylag gyakran készítek kekszeket, mert hamar össze lehet dobni őket. :) Ma épp sütőtökös fűszeres készül, a baráti társaság kérésére. :D

    VálaszTörlés

Social Share Icons