Quiche

Pitét mindig is szerettem sütni, hiszen hihetetlenül egyszerű dolog. Összedobok egy tésztát, pihentetem pár órát hűtőben, nyújtom, formába rakom, töltöm, sütöm. Igazából a tészta pihentetésén kívül maximum 30 perc az összeállítása. Almás-pudingos, meggyes túrós, túrós-pudingos verziókban rengetegszer készítem, viszont van amikor be kell vetnem az aduászt, és ilyenkor készül a sós pitécském.

Ez a francia finomság nagyon sokféle verzióban készíthető, ezt is úgy tudom besorolni, hogy "amit találni a hűtőben" típusú étel, tehát lényegében amit úgy gondoltok, hogy passzolna egymáshoz, azt nyugodt szívvel lehet hozzáadni. Egy a lényeg, még pedig az, hogy az alapkrém/massza meglegyen (tojás, tejszín, tejföl, sajt), és utána amit szeretnétek, hozzárakható. Így mindig egyedit lehet az asztalra varázsolni, és ez az egyik nagy kedvencem ebben az egészben, hiszen két ugyanolyat még sose készítettem.


És most essen pár szó magáról a tésztáról is. Ti elő szoktátok sütni a pitealapot? Mert én az esetek 99%-ban nem, mivel az alapreceptem olyan, hogy mindig tökéletes állagú marad a tészta a töltelékkel való sütés után is. Mindenhol azt látom, hogy formába helyezés után fedjük le sütőpapírral, tegyünk rá nehezéket, és félkészre süssük meg. Ugye ezután jönne a töltelék, majd vissza a sütőbe, hogy azzal együtt süljön tovább. Sok receptben azért kérik az elősütést, mert félnek, hogy elázik a tészta. Na nálam ez nem így működik. Persze kinyújtom, formába helyezem, majd én rögtön öntöm rá a tölteléket, amit eloszlatok szépen egyenletesen. Ha ez meg van, teszem is be az előmelegített sütőbe (160 fokon), majd 45-50 perc alatt, alulsütéssel, de légkeverést bekapcsolva sütöm. A végén kap egy kis grillfokozatot felülről, hogy a színek még tökéletesebbek legyenek.

Hozzávalók:

Tészta:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg vaj (hideg legyen)
  • 2 tojás
  • Só és bors ízlés szerint

Töltelék:

  • 1 nagyobb lilahagyma
  • 2 szál újhagyma vagy 1/2 szál póréhagyma
  • 1 ek. tejlföl
  • 2 dl tejszín
  • 3 tojás
  • 3 szelet füstölt ömlesztett chilis sajt
  • 15 dkg reszelt trappista sajt
  • 1/2 üveg gomba
  • 1 pár virsli
  • Ízlés szerint pá karika hegyes erős paprika
  • Só és bors ízlés szerint

Elkészítés:

Tészta:

  • Minden hozzávalót összegyúrok, és egy közepes keménységű tésztát kell, hogy eredménynek kapjak. Folpackba csomagolva 3-4 órát hűtőben pihentetem.

Töltelék:

  • A lilahagymát kis kockácra, az újhagymát/póréhagymát és a virslit vékony karikákra vágom. A tejfölt a tejszínnel, tojásokkal, fűszerekkel kikeverem. Mehet bele a hagyma, virsli, gomba, trappista sajt, és az ömlesztett sajt, majd végül a hegyes erős is. Összekeverem, és hagyom kicsit pihenni, míg a tésztával foglalkozom.

Összeállítás:

  • A tésztát fél ujjnyi vastagra nyújtom, majd vajazott, lisztezett piteformába fektetem. Széleihez hozzányomkodva a felesleget leválasztom róla (fog kimaradni tészta, de azt vagy díszítésre, vagy akár pici sós kifliknek kisüthetjük (mondjuk sajttal megtöltve feltekerve zseniálisan finom)). Ezekután az előbb kikevert tölteléket rárakom a tésztára, eloszlatom és jöhet a díszítés, ha nem éppen a kis sajtos kiflik mellett teszitek le a voksotokat. Ha minden kész, mehet is a sütőbe a fentebb említett hőfokon, és sütési móddal ellátva. 

Lehet, hogy így elsőre kissé bonyolultnak tűnik, de igazából semmi extra nincs benne. A folyamat rém egyszerű, egyedül a tészta pihentetése az, amit mindenképpen be kell tartani a készítés során, a többi már nem sok időt vesz igénybe. 

Szoktatok pitét sütni? 

A sós vagy az édes verziót díjazzátok jobban? 

Van bevált töltelék receptetek?

Ha tetszett a poszt, kérlek osszátok meg, és lájkoljátok a blog facebook, illetve instagram oldalát. 

Ölelés,

Ilus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Social Share Icons